Az egyik közeli ismerősömnek rosszindulatú bélrákja van. Pedig teljesen egészséges életet él. Mindig kerüli (már amennyire ez lehetséges) a tartósítószeres dolgokat. Nagyon kevés édességet eszik. Sőt, egyáltalán nem fogyaszt túl sok ételt. És mégis..
Itt jön be a következő faktor: a gének. Erről senki sem tehet, továbbá kérdés, hogy mennyire lehet küzdeni ellene. Tehát ha a családomban mindenkinek gyomorproblémái voltak, akkor bármilyen egészséges vagyok is, nekem is bajom lesz vele? Akkor felesleges törekedni a jóra, hiszen így is, úgy is elér minket a genetikai végzet?
Remélem, hogy nem. Sosem kedveltem a predesztinált dolgokat. Jobb szeretem úgy gondolni, hogy a saját magam ura vagyok. Mindegy, hogy tanulmányokról, kapcsolatokról vagy az egészségemről van szó.
De mégis annyira furcsa, hogy mitől lesznek olyan emberek rákosak, akik mindent megtettek annak elkerüléséért. Feldmár András könyvében, A tudatállapotok szivárványában olvastam egy gondolatát a rákról, amit azóta sem tudok elfelejteni:
"Hiszen ha ennek a sejtnek van saját élete, ha ez a sejt egy élőlény valahol itt a kezemben, akkor ennek is – mint minden más élőlénynek – két csoportra osztható a működése. Az egyik az önfenntartás, amit azért végez, hogy éljen, hogy egyen, hogy nőjön amikor nőnie kell, csinálja amit önmagáért tennie kell. A másik tevékenysége az, hogy valahogy kommunikálni kell a többi sejttel. Ha nem kommunikálna, ha valahogy nem tudna, akkor ráksejt lenne, elkezdene önmagában élni, mintha én nem is lennék. Így kezdődik a rák; ilyen bolond sejtek keletkeznek, akik ahelyett, hogy arra figyelnének, hogy miért is vannak bennem, olyan nagyon „okosak” lesznek, hogy elhatározzák, csak önmaguknak fognak élni, s elkezdenek nőni, nőni, nőni, teljesen függetlenül attól, hogy nekem mi kell."
Én nem tudom mi miért történik, de azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. Mindenesetre remélem, hogy akit csak lehet elkerül ez a betegség.
Mert nagyon szeretem:
