Milan Kundera A nevetés és felejtés könyve című regényében érdekes gondolatot fogalmaz meg a grafomániáról:
"Beszélgetésem a taxisofőrrel hirtelen megvilágította előttem az írói tevékenység lényegét. Könyveket írunk, mert nem érdekeljük a gyerekeinket. Az anonim világhoz fordulunk, mert feleségünk bedugja a fülét, ha szólunk hozzá.
Hallom az önök érvelését: a taxisofőr grafomániás volt, nem pedig író. Előbb tehát tisztáznunk kell a fogalmakat. Az a nő, aki naponta négy levelet ír a szeretőjének, nem grafomániás, hanem szerelmes. De a barátom, aki fotokópiát készít szerelmi levelezéséről, hogy egyszer majd kiadhassa, grafomániás. A grafománia nem az a vágy, hogy leveleket, naplókat, családi krónikákat írjunk (tehát hogy a magunk vagy szeretteink számára írjunk), hanem hogy könyvet írjunk (tehát hogy ismeretlen olvasókból álló közönségünk legyen). Ebben az értelemben a taxis és Goethe szenvedélye között nincs különbség. Az, ami a Goethét megkülönbözteti a taxistól, nem a másfajta szenvedély, hanem a szenvedély másfajta eredménye.
A grafománia (a megszállottságból eredő könyvírás) törvényszerűen járvánnyá fajul, ha a társadalmi fejlődésben teljesül az alábbi három alapfeltétel:
1. magas fokú általános jólét, amely lehetővé teszi, hogy az emberek hasznot nem hozó tevékenységnek szenteljék magukat;
2. a társadalmi élet nagymérvű atomizálása és az emberi egyedek ebből következő általános elmagányosodása;
3. a nagy társadalmi változások teljes hiánya a nemzet belső életében. ...
De az okozat visszahat az okra. Az általános elmagányosodás grafomániát eredményez, a tömeges grafománia viszont elmélyíti és megnöveli az általános elmagányosodást. A könyvnyomtatás feltalálása annak idején lehetővé tette az emberiségnek a kommunikációt. Az általános grafománia korában a könyvírás ellenkező értelmet kap: mindenki körül van véve a betűivel, mint valami tükörfallal, amelyen kívülről egyetlen hang sem hatol át."
Nagyon jó:
