Végre eljutottam odáig, hogy meglátogattam a Láthatatlan kiállítást. Már nagyon régóta terveztem, de valahogy sosem jött össze. De mivel most ajándék jegyet kaptam, így már nem volt többé kifogásom.
Jobban viseltem a sötétséget mint gondoltam. Habár a pánik azért megvolt, de magamhoz képest csendesen. Ennek ellenére is felfedezte vezetőnk hangomban a feszült izgalmat. Ekkor úgy éreztem, hogy nagyon kis helyen vagyok, és be fogom verni a fejem. Aztán racionálisan sikerült meggyőzni magam, hogy nem valószínű, hogy egy 160 centis emberre tervezték volna a berendezést.
Az egyik helyszínen hosszabban beszélgettünk (a Legkedvesebben és rajtam kívül még egy pár, egy srác és a vezetőnk volt ott). Itt ismételten kiderült, hogy terelni igazán jól tudok, csak válaszolni nem. Jah és, amit eddig is tudtam, hogy hiányzik a józan paraszt eszem. Azonban itt következett be a fordulópont, mikor az egész társalgás alatt az asztal szélét fogtam. Ahogy hosszabb ideig volt támpontom sikerült megnyugodni. Ez után már igazán élveztem. Ezt maga a vezető is észrevette és meg is jegyezte.
Összességében nekem nagyon tetszett az egész látogatás. Érdekes volt átélni, amit ők nap mint nap megélnek. Persze annak tudatában, hogy ez csak átmeneti vakság, sokkal felhőtlenebben zajlik a kirándulás. Ajánlom, hogy aki csak teheti, látogassa meg, mert valóban maradandó élményt nyújt.
Florence:
