Elkezdődött (már egy ideje...) az új félév, ezért még a song challenget sem sikerült befejezni. Pedig már a végénél jártam. Ez a szemeszter még húzósabb, mint az előző, tehát nem csoda, hogy nem akadt időm postolni. De mivel most szünetem van, ezért gondoltam, hogy illene legalább egy bejegyzést írni.
Zajlik az élet ezerrel. Néha csak felkapom a fejem, hogy ez most komoly? Máskor pedig már meg sem lepődöm dolgokon. Igaz, mostanában úgy látom, nem egészen olyan irányba folynak a történések, ahogyan azt én szeretném. Valószínűleg mindezek hatására jött el az a pont, amikor rájöttem, hogy ez nem tartható így tovább. Mármint a nem túl pozitív események mellé társul a még negatívabb hozzáállásom a dolgokhoz, ami aztán igazán nem jó párosítás. Tehát tenni kellett valamit. Na de mégis mit? Van, aki pszichológushoz menne; van, aki valamilyen káros szenvedélyre szokna; van, aki sportolna. Nos, én egyik csoportba sem tartozom. Én szeretem megideologizálni a dolgokat, ezért most sem történhetett másként.
Valamikor régebben belefutottam egy idézetbe, ami egyre többet jutott mostanában az eszembe. Ez pedig a következő volt:
"Ask Yourself This Question: Will This Matter A Year From Now?"
Ezt a számomra érdekes mondatot Richard Carlson amerikai pszichoterapeuta mondta. Szóval ezt az idézetet kitettem a hátteremre, hogy mindig ez lebegjen a szemem előtt. Mondhatni, hogy ez lett az új életfilozófiám. Persze jogos, hogy ez sem old meg mindent. Viszont, amikor már elkezdenék idegeskedni, akkor felteszem magamnak ezt a kérdést, és segít. Igaz, nálam fenn áll a veszély, hogy átesem a ló túloldalára. Ezért igyekszem tudatosítani magamban, hogy vannak olyan dolgok, amik holnap viszont fontosak, pl. az egyetemi kötelezettségeim. De annyiban változott a helyzet, hogy már nem "parázom" túl ezeket.
Amiben pedig látom, hogy tényleg működik, hogy egészen pozitív gondolatok is megfogalmazódnak bennem. Ami lehet másnál teljesen normális, de mint korábban mondtam, én hajlamos vagyok negatív lenni. Szóval pont a héten gondolkodtam el azon, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy Budapesten élhetek. Nos, ezen is biztosan sokan meglepődnek, és én magam is előszeretettel szidom a várost. Viszont időről-időre ráébredek, hogy mennyire szeretem. Éltem Prágában, ami gyönyörű szép, tiszta és jó a közlekedése, de én mégis Budapestet választom. De ami miatt ezt eredetileg felhoztam az az, hogy gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy egyszer Budapesten fogok élni. Erre most, amikor már itt élek, bele sem gondolok, hogy egy gyerekkori álmom valóra vált. Ezzel viszont szerintem nem vagyok egyedül. Azt hiszem, a legtöbb ember, amikor eléri a céljait vagy álmait, akkor már egy következőre koncentrál, és elfelejt örülni annak, ami már megvan. De remélem nálam a dolgok változóban vannak, eddig legalábbis jó úton haladok.
Gyerekkori igazán vidám emlék:
