Nyári utolsó olvasmányom Bohumil Hrabal Příliš hlučná samotája (magyarul Túlságosan zajos magány) volt. Való igaz, hogy elsősorban a cím miatt esett e könyvre a választásom, mivel nagyon kíváncsi lettem, mit rejt egy ilyen jó cím.
Az egész mű egy gondolatfolyam első szám első személyben elbeszélve. Hrabal jellegzetes stílusa itt is megjelenik, továbbá egyedi szerkesztésmódja is. Mindennek köszönhetően az ember egy szuszra elolvashatja, hiszen a 10 soros mondatok és a gondolatok természetes áramlása könnyedén viszi előre a történetet. Persze itt sem a történet az elsődleges, hanem sokkal inkább az elbeszélő személyisége.
A cseh nyelv persze kihívást jelentett számomra. Hrabalra jellemző, hogy ritkább szavakat használ, ami esetemben nem volt túl szerencsés. Ami viszont segített, hogy állandóan hangsúlyoz, ezért az ismétléshez szinonimákat használ avagy átfogalmazza a gondolatot. Igaz, sokszor elveszítettem a fonalat, de ebből látszik, hogy nem a történet a fontos, mivel a főszereplő személyisége így is teljesen kirajzolódott előttem. Hogy honnan vagyok ebben olyen biztos? Amikor visszavittem a könyvtárba a könyvet, megkerestem a magyar változatát és felesleges időm elütése céljából elolvastam azt is :)
Összességében tetszett a könyv. Én sem vagyok egy nagy Hrabal rajongó, így azoknak is ajánlom ezt a művet, akiket nem ragadta volna magával a Sörgyári capriccio igazi csehes és Hrabalos világa.
Nagyon:
