Előző hétvégén volt apum szülinapja, aminek örömére főztem-sütöttem. A menüből hiányzott a leves, mivel nem volt kedvem vele bíbelődni. A főétel rántott hal volt krumplipüré körettel és a válogatósok kedvéért rántott sajt. Ezek nem igazán jelentettek kihívást, hiszen nem először készítettem el őket.
A desszert maga a torta volt, ami a sütis projektem következő darabja is egyben: Sacher torta. A nehézségek azonban ismételten nem maradtak el. Habár most nem szenvedtem időhiányban, mégsem sikerült végrehajtani az elég egyszerűnek tűnő receptet.
Talán az is baj, hogy alapból rosszul állok hozzá a sütéshez. Valamiért nem tartom annyira pontosan magam a recepthez, amit egy új főtt étel leírásának esetében meglehetősen ritkán tennék. Tehát lehetséges, hogy ezen kellene változtatni, és máris könnyebb lenne az egész.
Ez azonban még legutóbb nem tudatosodott bennem mikor a hozzávalókat vásároltam. Hónap végi pénzszűke miatt nem voltam hajlandó 2 csomag mandulát, és három tábla tortabevonót venni, így 2-2 dekával kevesebb darált mandula és olvasztott csokoládé állt a rendelkezésemre. Az utóbbi még így is soknak bizonyult végül.
A következő buktató még mindig a hozzávalókkal volt kapcsolatos. Otthon S-esnek is nagy adag jóindulattal nevezhető tojások voltak, ezért a receptben meghatározott 6 tojás helyett 8 mini tojást használtam fel. Nem sikerült megtudnom, hogy az állagát ez mennyiben befolyásolta. Mivel a tésztába kevesebb darált mandula került, ezért az olvasztott csokoládé hiányát is itt dolgoztam le.
A tészta végül a recept szerinti idő alatt kisült, azonban a közepe kissé megpúposodott, ami nem is lett volna olyan nagy baj, ha nem szép kis csokimáz került volna rá.
Egy éjszakányi pihentetés után ketté vágtam a tésztát, és megtöltöttem baracklekvárral. A receptben az állt, hogy a tetejét is kenjem meg vele, azután vonjam be, de nekem ez túl furcsának tűnt, ezért ezt a lépést kihagytam. Megolvasztottam a tortabevonót (100 g kivételével), majd bevontam a tortát. Végül beraktam a hűtőbe, hogy megdermedjen. Az eredmény:
A csokimáz a tetején meglehetősen keményre sikeredett. Konkrét küzdelmet igényelt az elszeletelése. A tészta maga finom volt, habár talán kissé túl tömör, ami nem tudom, hogy melyik rossz lépésem következménye. Mindenesetre nem fogom fel túl negatívan az esetet, mivel apu örült neki, sőt ízlett is mindenkinek. Sőt próbálom biztatni magam, hogy legalább nem folyós massza lett a torta helyett. Tehát próbálkozom tovább, immár nagyobb figyelemmel.
Kis nosztalgia:
