Könnyed nyári olvasmánynak szántam, de inkább rövid elgondolkodtató gondolatok gyűjteménye lett Franz Kafka Az én cellám című könyve. Persze így jár, aki bele sem olvas egy könyvbe, mielőtt kivenné a könyvtárból. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt. Viszont találhattam volna erre megfelelőbb időpontot is. De ha már így alakult, akkor a két kedvenc gondolatomat meg is osztom:
" Az emberi cselekedetekről alkotott emberi ítélet helytálló is, meg érvénytelen is, tudniillik elhangzása pillanatában helytálló, ám azután mindjárt érvényét is veszti.
Embertársaink a jobb oldali ajtón benyomulnak a szobába, ahol családi tanácsot tartanak, hallják az utolsó hozzászóló végszavát, ezt megjegyzik, majd a baloldali ajtón kitódulnak a világba, és kihirdetik ítéletüket. Ítéletük a végszót illetően helytálló, egyébiránt érvénytelen. Ha mindenestül helytálló ítéletet kívánnának alkotni, életük végéig ott kellene maradniok a szobában, immár a családi tanács tagjaként, így viszont ismét lehetetlenné válnék számukra az ítélkezés. "
" El akarsz menni? Tőlem el? Nos, ez is van olyan elhatározás, mint bármely másik. De mondd csak - hová? Hol az a "tőlem el"? A holdon? Nem, ott sincs, olyan messzire egyébként se jutnál. Akkor hát mire való ez az egész? Nem jobban tennéd-e, ha leülnél szépen a sarokba, és csöndben maradnál? Nem ez volna mégis az okosabb? Oda a sarokba, abba a jó meleg, sötét zugba. Nem figyelsz? Tapogatózol - az ajtót keresed. De hát hol van itt ajtó? Amennyire én emlékszem, ennek a helyiségnek nincs ajtaja. Ugyan ki gondolt annak idején, amikor ez a ház épült, olyan világrengető tervekre, amilyennek te most előhozakodsz? De azért nincs veszve semmi, ilyen gondolat nem mehet veszendőbe, meg fogjuk beszélni az asztaltársaságban, megérdemelt jutalmad - a harsogó hahota - sem marad el. "
