E-OrdinaryLife

Visszatértem a nagy hallgatás után, aminek számos oka volt..

A lényeg, hogy ma végre leadtam a szakdolgozatomat. Természetesen nem olyan lett, amilyennek elképzeltem, de legalább készen van.

A szünet alatt is zajlottak az események, ami érdemleges, arról majd visszamenőleg beszámolok.

Továbbá hasonló csend akár júniusban is várható lesz. Még meglátom, mennyire sikerül  jól beosztanom az időmet, illetve lesznek-e váratlan események..

Addig is a nap dala (aminek egyébként vicces a szövege):

 Vítězslav Nezval - Až budeš starička (Matka naděje)

Až budeš stařičká až budeš nedoslýchat
Až budeš tiše příst v svých pilných rukou stín 
Až celé ustydnou až budu na ně dýchat
Až jednou zestárne tvůj skotačivý syn

Až tíže obláčků tě jednoho dne zlomí
Až zlomím nad sebou i já svou pyšnou hůl 
Až jednou usednem jak usedají chromí 
Na starý otoman před rodinný náš stůl

Až budem schýleni oba dva k téže zemi 
Kde (odkud se tu vzal?) zazáří náhle klíč 
Snad potom přestanem být oba hluchoněmí 
Snad potom odložím svůj stud svůj stud svůj bič

Snad potom řeknu ti stařenko bez vnoučátek 
Co šeptaly by ti kdybych ti je byl dal
Řekni kam ukryješ své rozpaky svůj zmatek 
Kam ukryješ svůj stud jehož jsem se vždy bál

Což jsem tě nehledal v ženách jež patřily mně 
Den týden měsíc rok ty prvá po otci
Což jsem tě nehledal když sedávalas při mně 
Za vleklých horeček za dlouhých nemocí?

Slova jsou vražedná vražednější než city
A jejich ozvěna se strašně rozléhá
Jsem stejně zakuklen v svá slova jako jsi ty 
Řeko mých cév a žil ve mně už bezbřehá

Až budeš stařenkou až budeš nedoslýchat
Až budeš tiše příst v svých pilných rukou stín 
Až celé ustydnou až budu na ně dýchat
S tvou krví ustydne v nich syn tvůj vlastní syn

Ha majd öreg leszel (magyar fordítás Weöres Sándor által):

Ha majd öreg leszel s alig hallod a hangom 
Ha csendben fonsz serény kezedben árnyakat 
Ha majd kezed kihűl s én rálehelek forrón 
Ha majd megöregül rakoncátlan fiad

Ha egy napon megtör téged a pára súlya 
Ha majd magam fölött büszke pálcát török 
Családi asztalhoz régi pamlagra újra 
Akárcsak a bénák leülsz és leülök

Ha ketten ugyanegy föld felé görnyedünk le 
És (hogy került ide) kulcs villan hirtelen 
Nem lesz süketnéma többé már egyikünk se 
Szemérem ostorom talán félreteszem

Majd elmondom neked unokátlan anyóka 
A kis nemlétezők mit sugnának neked 
Tétova zavarod rejtegeted motyogva 
Szégyenkezésedet amitől rettegek

Nem kerestelek-e minden enyém-volt nőnél 
Esztendőkőn át te első apám után
Nem kerestelek-e mikor mellettem ültél 
Végesincs betegség és hosszas láz során

Gyilkosok a szavak érzésnél gyilkosabbak 
Csak visszhangjuk árad szét irtózatosan
S mint te begubóztam selymébe szavaimnak 
Vérerek folyama bennem már parttalan

Ha majd öreg leszel s alig hallod a hangom 
Ha csendben fonsz serény kezedben árnyakat 
Ha majd kezed kihűl s én rálehelek forrón 
Véreddel megdermed benne saját fiad

Forrás, itt pedig még több fordítás és eredetijük.

Egy kis érdekesség:

 ... kétségbe esni.

Mondtam, hogy majd csak akkor fog ez következni, ha negatív visszajelzést kapok. Nos megtörtént. Ennek következtében kicsit ki is borultam.

Egy-két dologban teljesen jogos, amit írt. Más esetekben is, csak azokon kevésbé tudok változtatni, pl. én tudom az összes regény történetét, tehát ha elolvasom, akkor megértem, sőt néha még soknak is érzem, amit leírtam. Ehhez képest megkaptam, hogy nem mindig érthető. De ezen én nem tudok változtatni. Aztán van olyan megjegyzés, aminek nincs értelme, mert csak az adott szakaszra vonatkozik, és nem nézi, hogy az előző részekben már kifejtettem, amit később hiányol. Mindenesetre elég nagy munka áll még előttem, az idő pedig szorít.

Egyébként pedig jó érzés, hogy ilyenkor is van, aki mellettem van. Legfőképpen itt a Legkedvesebbre gondolok, de olyan emberek is biztattak (mikor értesültek a problémáról), akikről nem is gondoltam volna. Szóval minden rosszban van valami jó, csak hogy közhelyes legyek..

Néha kicsit sok, de nekem tetszik:

 Ma találkoztam egy régi kedves barátommal, akivel ma már csak igen ritkán futunk össze. De érdekes volt vele beszélgetni, hiszen valahol egymást olyannak látjuk, mint amilyenek voltunk évekkel ezelőtt. Persze már rég megváltoztunk, és azt hiszem pár kapcsolatnak ilyenkor lesz vége, amikor annyira megváltoznak, hogy már nem tudnak mit nyújtani egymásnak, már nincs közös téma.

A mi esetünkben nem erről van szó, de az biztos, hogy nagyon megváltoztunk. Teljesen máshogy látjuk a világot. Ő sokkal nyitottabb mindenre, én viszont kritikusan, szkeptikusan, de mindeközben (vagy talán éppen ezáltal) logikusan közelítem meg a dolgokat. Ez pedig alapjában határozza meg a gondolkodásmódunkat. Azt hiszem ez a mi szituációnkban sokkal inkább a beszélgetés színességét, mint laposságát szavatolja.

Valahol azért rossz ráébredni, hogy ennyire szkeptikus álláspontra helyezkedtem. Ez persze realisztikussággal jár együtt, de a megsemmisítő logika viszont nem valami pozitív. Kiiktat minden megmagyarázhatatlan jelenséget, itt persze nem a gömbvillámokra gondolok, hanem sokkal inkább bármilyen vallásra. Talán ilyen szempontból negatív volt a filozófia minor, sokkal szkeptikusabbá tett mindennel szemben.

Ma ez járt a fejembe:

 ... elküldtem a szakdolgozatom maradék részét a konzulensemnek.

Az egész délutánom ráment csak az alakítgatásokra, amiben rendkívül le is fáradt az agyam. A lényeg, hogy elkészült a mű. Kissé aggódom a fogadtatása miatt, de azért remélem, hogy nem kell túlzottan átalakítanom. Mondjuk még van 3 hét, de örülnék, ha lassan már lezárhatnám ezt a projektet. Már úgy érzem, hogy plusz dolgot nem igazán tudnék hozzátenni. Kétségbe esni nem akarok, azt majd csak akkor, ha kb. az egészet dobhatom ki... Tessék szurkolni ezerrel!

Kis melankólia:

 Az egész hétvégés gürcölés után azt mondhatom, hogy többé-kevésbé készen vagyok a szakdolgozatom érdemi részével (még hiányzik a cseh kortörténet, továbbá az összefoglalása az aspektusaimnak). De sajnos nem vagyok túl elégedett, mivel végre sikerült elolvasnom az egészet egyben, és látszik, hogy melyik résszel foglalkoztam többet, illetve mikor voltam fogalmazás-készebb állapotban. Soknak azonban sok lett. Tehát majd szerdán elküldöm a témavezetőmnek, és kíváncsian várom majd a reakciót. Lehet szurkolni, mivel ha rossznak találja, akkor azt hiszem kicsit meg leszek lőve...

Csak:

 Előző hétvégén volt apum szülinapja, aminek örömére főztem-sütöttem. A menüből hiányzott a leves, mivel nem volt kedvem vele bíbelődni. A főétel rántott hal volt krumplipüré körettel és a válogatósok kedvéért rántott sajt. Ezek nem igazán jelentettek kihívást, hiszen nem először készítettem el őket.

A desszert maga a torta volt, ami a sütis projektem következő darabja is egyben: Sacher torta. A nehézségek azonban ismételten nem maradtak el. Habár most nem szenvedtem időhiányban, mégsem sikerült végrehajtani az elég egyszerűnek tűnő receptet.

Talán az is baj, hogy alapból rosszul állok hozzá a sütéshez. Valamiért nem tartom annyira pontosan magam a recepthez, amit egy új főtt étel leírásának esetében meglehetősen ritkán tennék. Tehát lehetséges, hogy ezen kellene változtatni, és máris könnyebb lenne az egész.

Ez azonban még legutóbb nem tudatosodott bennem mikor a hozzávalókat vásároltam. Hónap végi pénzszűke miatt nem voltam hajlandó 2 csomag mandulát, és három tábla tortabevonót venni, így 2-2 dekával kevesebb darált mandula és olvasztott csokoládé állt a rendelkezésemre. Az utóbbi még így is soknak bizonyult végül.

A következő buktató még mindig a hozzávalókkal volt kapcsolatos. Otthon S-esnek is nagy adag jóindulattal nevezhető tojások voltak, ezért a receptben meghatározott 6 tojás helyett 8 mini tojást használtam fel. Nem sikerült megtudnom, hogy az állagát ez mennyiben befolyásolta. Mivel a tésztába kevesebb darált mandula került, ezért az olvasztott csokoládé hiányát is itt dolgoztam le.

A tészta végül a recept szerinti idő alatt kisült, azonban a közepe kissé megpúposodott, ami nem is lett volna olyan nagy baj, ha nem szép kis csokimáz került volna rá.

Egy éjszakányi pihentetés után ketté vágtam a tésztát, és megtöltöttem baracklekvárral. A receptben az állt, hogy a tetejét is kenjem meg vele, azután vonjam be, de nekem ez túl furcsának tűnt, ezért ezt a lépést kihagytam. Megolvasztottam a tortabevonót (100 g kivételével), majd bevontam a tortát. Végül beraktam a hűtőbe, hogy megdermedjen. Az eredmény:

A csokimáz a tetején meglehetősen keményre sikeredett. Konkrét küzdelmet igényelt az elszeletelése. A tészta maga finom volt, habár talán kissé túl tömör, ami nem tudom, hogy melyik rossz lépésem következménye. Mindenesetre nem fogom fel túl negatívan az esetet, mivel apu örült neki, sőt ízlett is mindenkinek. Sőt próbálom biztatni magam, hogy legalább nem folyós massza lett a torta helyett. Tehát próbálkozom tovább, immár nagyobb figyelemmel.

Kis nosztalgia:

 Ha már egyszer a pénzügyi havi zárásomat megcsináltam, akkor lássuk az összes többit is:

- Március (eddig) 2010 legsportosabb hónapja. Minden héten mozogtam valamit, sőt az utóbbi két hétben (majdnem) minden nap sportoltam. Most éppen egy videóra tornázom heti négyszer, a fennmaradó 3 napban pedig mondhatjuk, hogy futok.

- Habár az év eleji tervekben nem volt benne az egészségem helyre billentése, ez már csak a testmozgás mellé kiegészítésként került be. Ehhez képest ebben vagyok a legsikeresebb. Mondhatjuk, hogy makk egészséges vagyok. Látványosan kevesebbet fáj a fejem (korábban majdnem minden második napon szokott), és a nagyim szerint még a színem is jobb.

- A versenysúlyt megtartani nem nagyon sikerül. Elvileg ugye az izomgyarapodás miatt nem feltétlenül csökken a testsúly, sőt inkább nő. A kilók száma még talán nem is zavarna annyira, de ahelyett, hogy a körfogatom csökkent volna, csak egyre szűkebbek lettek a nadrágok. Tehát egy drasztikus lépésre szántam el magam. Próbálok este 7 után már egyáltalán nem enni. Ezt azért láttam szükségesnek, mivel este főleg rágcsálni valókat avagy édességeket vittem be a szervezetembe, ami persze a legnagyobb hülyeség, amit csinálhattam. Még csak 3 napja vagyok az esti diétán, de úgy tűnik, hogy kezdek hozzászokni. Majd meglátjuk, hogy meddig bírom :)

- A sütis projektet is igen pozitív mércével zártam, mivel márciusban 2 receptet is sikerült elkészíteni, a már korábban említett brióst, és a hétvégén pedig a Sacher tortát (erről majd még beszámolok).

- A szakdolgozatommal is már egészen jól állok (32ezer karakter). Habár őszintén szólva most jön a neheze, és valahogy nem sikerül rávenni magam, hogy neki kezdjek (lásd most is inkább postot írok..).

- Márciusban végre volt munkám is, tehát ilyen szempontból is pozitívnak mondható ez a hónap. Mivel otthonról végezhető feladatom volt, így könnyedén igazítani tudtam a napirendemhez, illetve a szakdoga íráshoz.

Összegezve egészen hasznosan sikerült eltölteni az utóbbi 31 napot. Ennek nagyon örülök, és remélem az elkövetkezendő hónapok is hasonlóan telnek majd!

Egy kis nosztalgia vidámság:

Kundera A lét elviselhetetlen könnyűségében egy rövid rész erejéig arról beszél, hogy az embereket négy csoportba lehet osztani az alapján, hogy milyen figyelemre vágynak. Természetesen nem lehet ennyire leegyszerűsíteni semmit sem, de ettől függetlenül még nagyon érdekes ötlet.

Az első csoportba azok tartoznak, akik végtelen számú tekintet után vágyakoznak. A második kategória tagja néhány ismerős figyelmét igényelik. A harmadik csoportba sorolhatók azok az emberek, akik arra vágynak, hogy az imádott személy tekintete kísérje őket. A negyedik kategória tagjai pedig egy távollévő figyelméről álmodoznak.

Így például talán azt lehet mondani, hogy aki szerelmes, az mindenképpen vágyik szeretője tekintetére, de ettől függetlenül még lehetséges, hogy nem ez az elsődleges és leginkább meghatározó szempont. Szerintem feltétlenül érdemes ezen kicsit elmerengeni, egész érdekes gondolatok születhetnek :)

Régi kedvenc:

 Valahogy sikerült ma belefutnom egy Aral-tóról készült képbe, amin felbuzdulva utána olvastam a történetének, továbbá a Sárga-folyónak, a Holt-tengernek és a Csád-tónak (érdemes az angol nyelvű oldalakat olvasgatni, ott több infó található). Mindig megdöbbenek, hogy milyen felfoghatatlan változásokon megy keresztül Földünk. Sokszor lehet hallani adatokat innen-onnan, de mikor ilyen kézzel fogható példát látok, akkor az tényleg fejbe vágó.

 Itt Magyarországon mi mondhatni kivételes helyzetben vagyunk, hiszen köztudomás, hogy vízben bővelkedünk. Emiatt egy esetleges kiszáradásnál nem mi lennénk a legfenyegetettebb helyzetben. Persze a másik oldalról is be vagyunk védve, mivel a tengerszint-emelkedés sem minket érintene (kezdetben legalábbis). Mindezek miatt azonban szinte biztos vagyok benne, hogy nem vagyunk tisztában a víz értékével. Én magam is hajlamos vagyok pazarolni..

Mások viszont a Föld másik felén a hiányától szenvednek, illetve megint mások pedig végig sem gondolva, hogy milyen hatással lesznek az erőforrásokra, kihasználják az adottságokat. Nincs semmilyen Greenpeaces affinitásom, de ez egyszerűen tényleg felháborító..

De hogy ne csak beszéljek, a továbbiakban megpróbálok majd kicsit odafigyelni a víz felhasználási szokásaimra. Tegyen mindenki hasonlóan!

Egy-két elgondolkodtató videó:

 Ma 96 évesen elhunyt Elizabeth Taylor:

 Egyik kedves ismerősömön keresztül eljutottam egy eddig számomra ismeretlen bloghoz, a varosban.blog.hu-hoz, amelynek az alapkoncepciója nagyon tetszik. Ami miatt úgy gondoltam, hogy meg kell említenem őket, az a Budapest átalakításának terveiről szóló bejegyzésük. Valószínűleg sajnos nem lesz belőle semmi, hiszen pénz nincs, viszont kifogás van bőven. De azért még álmodozni szabad.

A cikk itt olvasható, és egy kis képi ízelítő:

 Lehetséges, hogy csak az én fejemben létezett diós briós, de valahogy mindig úgy emlékeztem erre a süteményre, mintha diós lenne. Tegnap a receptjeim közül ezt választottam ki, így derült ki számomra, hogy nagyot tévedtem.

Sütemény készítésbeli esetlenségem természetesen ismét megmutatkozott, mivel harmadszorra sem sikerült felfuttatni az élesztőt. A szenvedés közben viszont bőven volt időm azon elgondolkodni, hogy eddig csak olyan receptekkel találkoztam, ahol az amúgy 50 grammos élesztőből csak 10 gramm kellett. Tehát lehetséges, hogy nem én vagyok az egyetlen kétbalkezes, akinek nem sikerül elsőre a dolog, ezért hagynak elég alapanyagot a további próbálkozáshoz. Én viszont a harmadiknál már meguntam, úgyhogy a lagymatag élesztőt adtam hozzá a liszthez.

Azonban a továbbiakban sem hazudtoltam meg magam, mivel 3 tojás helyett csak 1 darab, és 15 deka vaj helyett pedig csak 8 deka kellett a masszába. Sőt, még így is kellett hozzáadnom lisztet. Őszintén szólva nem először fordult velem elő, hogy teljesen más mennyiségű hozzávalókkal készítettem el valamit.

Tehát ilyen előzmények után sem gondoltam, hogy az egésznek a kukában a helye (habár néha erős késztetést éreztem, hogy kivágjam az ablakon), ezért a továbbiakban a recept szerint jártam el. De a buktatók sorozatának még mindig nem volt vége. A briós forma kialakítása sem sikerült egészen megfelelően, illetve mérleg hiányában, nem pontosan egyforma adagok lettek (persze a receptben az áll, hogy osszuk mérleg szerint 35 grammnyi cipókra a tésztát..). Még ez sem tudta teljesen kedvemet szegni, habár már nem túl sok jót vártam az egésztől.

Végül 12 perces sütés helyett, 20 perces lett, de végül elkészült a remeknek nem mondható mű. Kinézete cseppet sem hasonlít egy briósra, de valami péksütemény félének nagy adag jó szándékkal nevezhetjük. Ami viszont mindezek után teljes mértékben csoda, hogy finom lett. Önmagában is, de vajjal vagy lekvárral különösen ízletes.

Tehát így sikerült a második próbálkozásom a sütis projektből. Szerintem csak valami égi csoda történt, hogy ne szegje ez a szerencsétlenkedés a kedvemet. Mindenesetre vagy újra ezzel vagy valami mással, de majd próbálkozom tovább. Lehet szurkolni!

Ez igazi mosolyogjunk a napba szám:

 Már csak ennyit. Tessék meghallgatni, újra és újra.

 Milan Kundera - Az élet máshol van (részlet):

Ezekben a napokban egy hosszú költemény írásába fogott. Amolyan elbeszélő költemény volt ez, és egy férfiról szólt, aki egyszerre csak rádöbben, hogy öreg; hogy oda került, ahová a sors nem épít pályaudvart, hogy magára hagyták, elfeledték; hogy körülötte

hófehérre meszelik a szobákat, a bútorokat kihordják,

és kicserélnek mindent a szobájában.

Így aztán kirohan a házból (minden idegszála sietséggel teli), és oda húzódik vissza, ahol valaha a legintenzívebben élt:

hátsó lépcsőház, a harmadik emelet, az ajtó balra, a sarokban

a leszálló homályban olvashatatlan névtáblával

„Húszévnyi elszállt pillanat, fogadj magadba!”

Egy közönyös elhanyagoltságából kizökkentett öregasszony nyit ajtót, akit a sok-sok éves magány tett ilyenné. Gyorsan-gyorsan az ajkába harap, amelynek színe már hosszú évek óta nem érdekelte; egy régi mozdulattal gyorsan, gyorsan feltupírozza mosatlan, ritkás haját, és zavartan gesztikulál, hogy eltakarja régi szeretőinek falon lógó képeit. Ám aztán egyszer csak megérzi, milyen jó is a szobában, s hogy nem a külső a lényeg:

„Húsz év. És visszajöttél.

Mint utolsó fontos találkozás.

S immár nincs mit megpillantanom,

ha a vállad felett a jövőbe réved szemem.”

Igen, jó most itt a szobában; nem fontos semmi sem, sem a sok ránc, sem a lompos öltözet, sem a megsárgult fogak, sem a megritkult haj, sem a sápadt ajkak, sem a petyhüdt bőr a hason.

Bizonyosság immár mozdulatlan vagyok és felkészültem

Bizonyosság a szépség semmi te előtted és az Ifjúság

is semmi teelőtted

És ő fáradtan járkál fel-alá a nő szobájában (kesztyűjével töröli le az asztalról az idegen ujjlenyomatokat), és tudja, hogy szeretői voltak, seregnyi szerető, akik

elkótyavetyéltek minden fényt a bőre alól

már sötétben sem szép

És az elnyütt helyek igen mindez már nem igaz

És a férfi lelkét valami dal, egy elfelejtett dal járja át, jaj, istenem, hogy is szól az a dal?

Tovatűnsz, tovamúlasz az ágy nyekergéseiben

és letörlöd külsőd

Tovatűnsz tovamúlasz míg csak

a legbensőbb mag marad belőled

A nő is tudja, hogy a férfi számára már nincs rajta semmi fiatal, semmi magvas. De mégis:

A mostanság rám telepedő erőtlenség pillanataiban

az én fáradásom, az én apadásom, ez a fontos és oly

tiszta folyam csak és csakis a tiéd lesz

Meghatottan megérintették egymást, és aztán sírtak.

És nem állott közvetítő köztük

Szó sem, sem pedig gesztus Nem bújtak el ők semmi mögé

Ami mögött megbújhat nyomorúsága egyiknek s másiknak is

De hisz épp ezt a kölcsönös nyomorúságot érezték egész szájukkal. És mohón itták ki egymásból azt. Simogatták egymás nyomorult testét, s közben hallották, hogyan dorombol a másik bőre alatt a halálgép. És tudták: egyszer s mindenkorra egymáséi immár; hogy ez az ő utolsó és egyben legnagyobb szerelmük, mert az utolsó szerelem, az a legnagyobb is egyben. A férfi eltűnődött:

Ezen a szerelmen nincsen kifelé nyíló ajtó. Ez a szerelem fal

A nő pedig erre gondolt:

Időben tán távoli de alakjában közeli a halál

mindkettőnknek most – Mélyen a fotelbe merülve

a cél elérve És oly elégedettek a lábak hogy meg sem próbálnak lépni

és a kéz oly biztos immár, hogy az érintést sem keresi

Most már csak arra várunk, hogy szájunk körül a nyál harmattá váljék.

Régi nagy kedvenc:

 Tegnap volt szerencsém megnézni egy igen érdekes darabot, Jean Cocteau: Emberi hangot. Mivel a szereplők egyike nagyon kedves barátnőm, nem tagadhatom, hogy elfogult vagyok, de nekem tényleg nagyon tetszett.

Nem kívánok kritikát írni róla, hiszen nem igazán tisztem, de az biztosan elmondható, hogy mostanában egyre kevesebb dolog tudja teljesen lekötni a figyelmemet, de nekik sikerült. Emellett az előadás után is többször eszembe jutott, és el-elgondolkodtam rajta, ami nálam szintén a tetszés jele. Ha egy szóval szeretném jellemezni a darabot, azt mondanám, hogy expresszív.

Tehát ha valakinek megtetszett a fentebbi link alatt található történet (képek itt), avagy alternatív előadásra vágyik (de eközben értékesre és igényesre), akkor ajánlom, hogy látogasson el az adott időpont egyikén a Molnár utca 11-be. Érdemes.

Francia háttér zene:

 Magamhoz képest nagy erőkkel dolgozom a szakdolgozatomon. Ez sajnos nem a karakterek számán látszik meg, hanem az olvasott oldalakén. Ez persze nem lenne baj, ha nem március közepe lenne. Ahogy fogynak a napok csak egyre idegesebb leszek.

Ugye megkaptam a bírálatot a bevezetésemre. Valószínű volt, hogy az első próbálkozás nem lesz nyerő, de valahol azért reménykedtem benne. Így tehát átdolgoztam, és igyekeztem figyelembe venni a tanácsokat. Ez azonban nem ment olyan könnyen. Majd 3 óra alatt sikerült összeszenvedni 2500 karaktert. Ez két okból is aggasztó: Egyrészt, ha ezt is visszadobja a konzulensem teljes átalakításra, akkor úgy érzem, hogy nem leszek képes megírni. Másrészt, ha minden egyes oldalért vért fogok izzadni, akkor nem fogok időre elkészülni. Tehát most eljött a kétségbe esés időszaka..

Nyugi:

 ABC News képei, amelyeken japán városok láthatóak a földrengés és a cunami előtt-után:

http://www.abc.net.au/news/events/japan-quake-2011/beforeafter.htm

Továbbá (itt) ehhez hasonló képek:

 Gyakran van olyan, hogy nem értek valamit. De most más a helyzet. Most mintha minden szépen lassan veszítené el az érthetőségét. Az érzést, amit kivált belőlem egyáltalán nem tudom leírni. Talán azzal az álmommal tudnám illusztrálni, amikor olyan nehéz a lábam, hogy nem tudom megemelni, nem tudok lépni. Hasonló terhet okoz, hogy a környező dolgok érthetetlenné válnak. Mintha nehezebb lenne járni, de akár csak lélegezni is. Ezen azt hiszem nincs is semmi meglepő, hiszen mikor az ember gondtalan, úgy érzi, mintha repülne, hirtelen minden olyan könnyű lesz. Ilyenkor viszont minden olyan nehéz, a gravitációnak kétszeres ereje lesz, a föld csak úgy húz..

Lehet jobb lenne, ha el tudnám fogadni, hogy a világban a dolgok néha értelem nélkül történnek.

Mert gyönyörű:

 Az utóbbi időben folyamatosan Kundera regényeket olvasok, mivel a szakdolgozatomhoz szükségesek. Mindig is szerettem őket, és volt, hogy 1-2 művét egymás után olvastam, de most valahogy más a helyzet. Lehetséges, hogy azért, mert jó ideje nem vettem kézben egyik könyvét sem, tehát utolsó olvasásuk óta én is megváltoztam. Továbbá folyamatosan elmerülök Kundera regényeinek világában, hiszen majdnem 2 hete, csak az ő könyveit forgatom.

A hatás nem maradt el. Valahogy másként látom a hétköznapi történéseket. Mintha kicsit különlegesebb lenne minden, és olyan apró rezdülésekre is felfigyelek, amikre korábban nem. Biztosan tudom, hogy ez Kunderának köszönhető, hiszen az író szereplőinek minden lépését folyamatosan elemzi, ezzel felhívva a figyelmet értéktelennek vélt megnyilatkozásokra. Egy kicsit mintha az ő szemével is figyelném magam és környezetemet. De ebben semmi szándékosság avagy erőltetettség nincs, csupán olyan gondolatok suhannak át az agyamon, ami talán a nagy írónak is eszébe jutna az eseményről. Nem tudom meddig fog ez tartani, de most nagyon felvillanyoz.

Eszembe jutott:

 Egész jó napom volt. Mozgalmas és viszonylag vidám. Az utóbbi a napsütésnek volt köszönhető. A szakdolgozatom bevezetőjének értékelése nem lett túl pozitív, de legalább még időben kaptam a kritikát, hogy merre tovább. Kora este Mátyás királyról szóló előadáson voltam, ami egészen felülmúlta a várakozásaimat, mivel meglehetősen unalmasnak gondoltam, de nem volt az. Ami persze valószínűleg annak volt betudható, hogy angol és magyar nyelven folyt, tehát ismét hódolhattam nyelvek iránti szenvedélyemnek. A "tolmácsnő" viszont a végtelenségig az agyamra ment.

A tegnap és ma éjszakai munka eléggé kimerített, ezért alig várom, hogy alhassak. Ezért itt a legújabb altatóm:

 Haza utazásom, munkám és szakdolgozatom kissé lefoglalt az utóbbi időben, ez az oka a nagy hallgatásnak. Mivel ma kihagytam egy órámat, így valamennyire sikerült beérni magamat, tehát már a post írásig is eljutottam.

Az időhiány miatt viszont egyéb dolgokat is hanyagolnom kellett, így mozogni sem igazán mozogtam az utóbbi napokban, de ma ezt is sikerült megtörni. Ugyanígy az elhanyagolt egészséges táplálkozáson is változtattam.

Ezeknek köszönhetően viszont azt hiszem egészen jól állok a szakdolgozatommal. A bevezetésemet már oda is adtam a témavezetőmnek. Holnap kiderül, hogy hiú ábrándokba kergetem-e magam. Őszintén remélem, hogy nem :)

Több munkára is jelentkeztem, tehát ezek miatt is lehet szurkolni, hogy legalább az egyik összejöjjön. A süti projekt most éppen szünetel, de ami késik nem múlik (legalábbis remélem :)).

Csak mert várom, hogy végre megjelenjenek saját számai:

 Nem igazán rajongok a cseh zenéért, de van egy-két előadó, akiket igazán szeretek. Ezek egyike a Nierika nevű zenekar. Jó 4-5 éve ismertettek meg vele, de azóta is a kedvenceim közé tartozik sajátos hangulata miatt. Leginkább pedig a Hydroponicum című albumuk. Mindenkinek melegen ajánlom.

Nierika - Yesternight

I woke up yesterday at night

And I felt like i could die

The leaves where falling down outside

Like the wings of the butterfly

Looking through the window

I was starring at the sky

And if you think that I´m crazy

You may shoot me to Mars

Such moments make me happy

Such moments make me smile

I was takin´the walk in heaven

For a tiny little while

Such moments make me happy

Such moments make me blue

I still can not believe

That I was kissing you

But when you said good morning

That everything was clear

Like the water in the river

Like the fire on the hill

The leaves where falling down outsider

Like the wings of the butterfly.

Youtube-on nincs fenn, szóval itt hallgatható meg.

 Végre eljutottam odáig, hogy meglátogattam a Láthatatlan kiállítást. Már nagyon régóta terveztem, de valahogy sosem jött össze. De mivel most ajándék jegyet kaptam, így már nem volt többé kifogásom.

Jobban viseltem a sötétséget mint gondoltam. Habár a pánik azért megvolt, de magamhoz képest csendesen. Ennek ellenére is felfedezte vezetőnk hangomban a feszült izgalmat. Ekkor úgy éreztem, hogy nagyon kis helyen vagyok, és be fogom verni a fejem. Aztán racionálisan sikerült meggyőzni magam, hogy nem valószínű, hogy egy 160 centis emberre tervezték volna a berendezést.

Az egyik helyszínen hosszabban beszélgettünk (a Legkedvesebben és rajtam kívül még egy pár, egy srác és a vezetőnk volt ott). Itt ismételten kiderült, hogy terelni igazán jól tudok, csak válaszolni nem. Jah és, amit eddig is tudtam, hogy hiányzik a józan paraszt eszem. Azonban itt következett be a fordulópont, mikor az egész társalgás alatt az asztal szélét fogtam. Ahogy hosszabb ideig volt támpontom sikerült megnyugodni. Ez után már igazán élveztem. Ezt maga a vezető is észrevette és meg is jegyezte.

Összességében nekem nagyon tetszett az egész látogatás. Érdekes volt átélni, amit ők nap mint nap megélnek. Persze annak tudatában, hogy ez csak átmeneti vakság, sokkal felhőtlenebben zajlik a kirándulás. Ajánlom, hogy aki csak teheti, látogassa meg, mert valóban maradandó élményt nyújt.

Florence:

 Nagy nehezen sikerült találni ingyenes streamet, így végignézhettem az egész díjkiosztót. Azonban Ambivalens érzelmekkel hajtottam végül álomra a fejem.

A gála maga nekem nagyon tetszett. Anne Hathaway és James Franco házigazda párosa bájosan hatott, kellemesen elviccelődtek. Személy szerint a kedvencem az volt, mikor Hathaway mama a közönségből figyelmeztette lányát, hogy húzza ki magát. A díszlet nagyon érdekes, és látványos megoldás volt. A díjátadók humorosak voltak, egy-két unalmasabb kivétellel. Személyes kedvenceim voltak még: Hathaway és Franco filmes kalandozásai, Helen Mirren "tolmácsolása" Russell Brand által, Luke Matheny köszönőbeszéde, Robert Downey Jr. és Jude Law kettőse.

Viszont én magam egy-két díjat másnak ítéltem volna oda:

Legjobb film: A király beszéde helyett a Social Network

Legjobb férfi alakítás: Colin Firth (A király beszéde) helyett  James Franco (127 óra)

Legjobb rendezés: Tom Hooper (A király beszéde) helyett Daren Aronofsky (Fekete hattyú)

De ezek csak az én saját szívfájdalmaim :)

Egy kis Oscar díjas háttérzene: